Közel két évtizedes kutatómunkájának történetét beszéli el a szerző, amelynek során a Himalája és Közép-Ázsia magashegységeiben tanulmányozta a világ egyik legnehezebben megfigyelhető nagymacskáját. Hegymászóként és ökológusként hosszú hónapokat töltött a hópárduc élőhelyén, ahol kezdetben annak zsákmányállatait, mindenekelőtt a bharalokat vizsgálta, majd kutatásának középpontjába egyre inkább maga a ragadozó került. A kötet felidézi első hópárduc-észleléseit, a nyomok és ürülékminták gyűjtését, a kameracsapdák használatát, valamint azokat a mongóliai kutatásokat is, amelyek során műholdas nyakörvvel felszerelt állatok mozgását követték. A terepmunka személyes történetein keresztül az olvasó a hópárduc viselkedéséről, vadászati módszereiről, zsákmányállatairól és hatalmas territóriumáról is képet kap, miközben az is kiderül, milyen nehéz megbízhatóan felmérni az állomány nagyságát. Suryawanshi ugyanakkor nem érintetlen vadonként ábrázolja a magashegységeket, hanem olyan élettérként, amelyen a hópárducok pásztorközösségekkel, haszonállatokkal és egyre intenzívebb emberi tevékenységgel osztoznak. Ha egy ragadozó juhokat, kecskéket vagy akár szarvasmarhákat ejt el, egy család megélhetése kerülhet veszélybe, ezért a könyv részletesen foglalkozik az állatok védelme és a helyi lakosság érdekei között kialakuló konfliktusokkal. A szerző terepi tapasztalatai nyomán olyan természetvédelmi megoldások kidolgozásában vesz részt, amelyek a pásztorok bevonásával, a veszteségek mérséklésével és fenntartható megélhetési lehetőségek kialakításával próbálják elfogadhatóvá tenni a ragadozó jelenlétét.