Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
Közel két évtizedes kutatómunkájának történetét beszéli el a szerző, amelynek során a Himalája és Közép-Ázsia magashegységeiben tanulmányozta a világ egyik legnehezebben megfigyelhető nagymacskáját. Hegymászóként és ökológusként hosszú hónapokat töltött a hópárduc élőhelyén, ahol kezdetben annak zsákmányállatait, mindenekelőtt a bharalokat vizsgálta, majd kutatásának középpontjába egyre inkább maga a ragadozó került. A kötet felidézi első hópárduc-észleléseit, a nyomok és ürülékminták gyűjtését, a kameracsapdák használatát, valamint azokat a mongóliai kutatásokat is, amelyek során műholdas nyakörvvel felszerelt állatok mozgását követték. A terepmunka személyes történetein keresztül az olvasó a hópárduc viselkedéséről, vadászati módszereiről, zsákmányállatairól és hatalmas territóriumáról is képet kap, miközben az is kiderül, milyen nehéz megbízhatóan felmérni az állomány nagyságát. Suryawanshi ugyanakkor nem érintetlen vadonként ábrázolja a magashegységeket, hanem olyan élettérként, amelyen a hópárducok pásztorközösségekkel, haszonállatokkal és egyre intenzívebb emberi tevékenységgel osztoznak. Ha egy ragadozó juhokat, kecskéket vagy akár szarvasmarhákat ejt el, egy család megélhetése kerülhet veszélybe, ezért a könyv részletesen foglalkozik az állatok védelme és a helyi lakosság érdekei között kialakuló konfliktusokkal. A szerző terepi tapasztalatai nyomán olyan természetvédelmi megoldások kidolgozásában vesz részt, amelyek a pásztorok bevonásával, a veszteségek mérséklésével és fenntartható megélhetési lehetőségek kialakításával próbálják elfogadhatóvá tenni a ragadozó jelenlétét.

A hópárduc nyomában - Élet a Himalája peremén

Suryawanshi, Kulbhushansingh

Borító ár
7 990 Ft
Kötött ár
7 191 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Suryawanshi, Kulbhushansingh
ISBN
9789631372380
Egyéb szerzőség
Silberer Vera (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2026
Egyéb információk
256 o.
Kiadás pontos dátuma
2026.09.20
Kiadó
Corvina
Cikkszám
3001103874
Alcím
élet a Himalája peremén

Darabszám