1950-ben jelent meg Martin Buber (1878-1965), neves vallásfilozófus és zsidó bölcselő jelen könyve, amelyben arra vállalkozott, hogy összehasonlítsa a zsidó és keresztény istenhit kapcsolatát, ebből kibontva pedig a zsidóság és kereszténység viszonyát. Így ír bevezetőjében: "Jézust ifjúságomtól fogva a testvéremnek, bátyámnak éreztem. Azt, hogy a kereszténység kezdettől Istennek és Megváltónak tartotta, és tartja ma is, mindig is a legkomolyabban veendő ténynek tartottam, amelyet Jézus és önmagam miatt meg kell próbálnom megérteni. Könyvemben e megértési törekvés néhány csekély eredményét fektetem le."