Az Üzbegisztánban élő orosz író e könyve az ezredforduló utáni orosz széppróza alighanem egyik legnagyobb szabású irodalmi vállalkozása és legérdekesebb kísérlete. Műfaji szempontból nehezen behatárolható mű, amennyiben felvonultatja több regényműfaj jellegzetességeit is, mint például a történelmi regényét, a családregényét, a kalandregényét, a művészregényét, a mítoszregényét vagy a misztikus regényét. Kísérlet történik egy sajátos összművészet létrehozására is, amennyiben az első rész az építészet, a második a festészet, a harmadik pedig a zene és a színjátszás esztétikai kérdéseit járja körül. Mind a regény címe, mind a három rész megnevezése a mű bibliai meghatározottságát hivatott aláhúzni, mintegy jelezve, hogy a történetek hátterében, mélyén és alapjában a keresztény mitológia húzódik meg. A Gáspár című rész I. Miklós önkényuralmi rendszerének kiépülését és működését (a XIX. század közepe), a Menyhért című rész az orosz monarchikus rendszer végnapjait, bukásának okait jeleníti meg, és bemutatja a bolsevik diktatúra kialakulását (a XX. század eleje), a Boldizsár című rész pedig a Brezsnyev-kori pangás időszakáról ad pontos kor- és kórképet, sejtetve a mű végén a szovjet birodalom bukását is (a XX. század második fele). Ha családregényként értelmezzük a művet, akkor mindenekelőtt a Trijarszkij család három különböző nemzedékéhez tartozó egy-egy képviselőjének sorsát kísérhetjük figyelemmel, de van a műnek még egy vonulata, amely a cári Romanov-házhoz kapcsolódik. A bibliai motívumnak megfelelően pedig a regény mindhárom részének főszereplője kapcsolatba kerül a titokzatos Ezüstcsillaggal, lényegében azzal a betlehemi csillaggal, amelyet a háromkirályok követnek. A könyv magyar nyelvű megjelenését Goretity József irodalomtörténésznek, József Attila-díjas műfordítónak köszönhetjük.