Kevés olyan versforma található a líra történetében, mint a szonett: költők generációi néztek vágyakozva e kötött és szinte már rigorózus megfelelési kényszerrel küzdő 14 sorra. A szótagszám, a rímképlet és a strófák beosztása egyaránt olyan merev és magasztos formává avatták a Petrarca óta szakadatlan népszerűségnek örvendő szonettet, mellyel minden magára valamit is adó költőnek illik megmérkőzni. E mérkőzés és önpozicionálás, mondhatjuk ars poeticának is, a hagyomány ismerete nélkül nem lehetséges, legyen szó a világirodalomról vagy annak egy ágacskájáról, a magyar lírikus hagyományról. Pataky Adrienn második monográfiájában a magyar szonetthagyományt térképezi fel, annak nagy pillanatait örökíti meg és mutatja be az olvasóknak.