A szlovén neo-marxista filozófus a világ, vagyis az ismert társadalmi és gazdasági rend végéről értekezik. Slavoj Žižek szerint egy apokaliptikus esemény helyett érdemesebb egy elhúzódó végről beszélni, aminek kezdetét nem is fogjuk felismerni. Könnyen lehet ugyanis, hogy már évek, sőt évtizedek óta a világvégét éljük. Mivel ha egy problémára nincs megoldás, az egyet jelent a véggel. A dialektikus fejlődés vége az addigi rendszer, az addigi folyamat felszámolódását jelenti. S noha a háború, a klímaválság és a mesterséges intelligencia fenyegetése folyamatosan ott lebeg a társadalmak feje felett, azok a legritkább esetben realizálódnak valóban. A kapitalizmus megteremtette azokat a sémákat, amelyeket készen megkapva nem kell már mással foglalkozunk. A mindennapi döntés kimerül annyiban, hogy mit vegyünk fel, mit nézzünk a tévében vagy mit ebédeljünk. A létfenntartás és a szórakozás delíriumába merülve a társadalmi egyenlőtlenségek kérdése lekerült a napirendről, a boldog semmittevés kitakar mindent, ami sértené a fogyasztó privát életét. Az összeomlás Žižek szerint elkerülhetetlen, kiváltképp ha a hagyományos politikai eszmék kiüresedve már nem képesek az egyént és a közösséget is képviselni. Posztfasiszta oligarchák kaparintják meg a kevésbé fejlett demokráciák feletti uralmat, máshol a technofasiszta vállalatok veszik át az irányítást, melynek farvizén feleveznek a populista diktátorok.