Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
10%
Teljes leírás
A magyarul éldekorált kiadásban megjelent dark fantasy elemeket is tartalmazó regény, noha a fikció talaján áll, sokat merített az északi mitológiából, a szereplők pedig gyakran idézik a viking éra hőseit. Demi Winters regénye az írónő fantasy sorozatának nyitó darabja, így nem csoda, hogy a kötet első fele lassabban halad, a szerző ugyanis nagy gondot fordított az aprólékos világépítésre, illetve a szereplők karaterének kontúros megrajzolására. A történet főszereplője Silla, a fiatal lány, aki évekig menekült és bujkált a vadonban apjával. Amikor a férfit megölik, a lánynak egyedül kell folytatnia megkezdett útját, s a királynő elől menekülve egy cél lebeg a szeme előtt, el kell érnie Kopa városát, ahol biztos menedék vár rá, s így végre megpihenhet. Sillának, miközben elvesztett apját is meggyászolja, számos fenyegetéssel kell szembenéznie. Szörnyek és erőszaktevő banditák szegélyeik a Csontok útját. Más út azonban nem vezet Kopába, így Sillának minden bátorságára és ügyességére szüksége lesz, ha élve el akar jutni az áhított városba.

Winters, Demi

A Csontok útja (élfestett)

Borító ár
7 490 Ft
Kötött ár
6 741 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Winters, Demi
ISBN
9789634529828
Egyéb szerzőség
Fügedi Tímea (1980-) (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2025
Méret
621 o.
Kiadás pontos dátuma
2025.06.21
Kiadó
General Press
Cikkszám
3001093519
Alcím
[Hamvazók I.]

Darabszám