Papp Ákos ír prózát, ír verset, készít fotográfiákat, és nem mellesleg a szociális ellátás területén dolgozik. E foglalatosságai, elköteleződései e kötete kisprózáin is érződnek, amelyek többféle műfajt elegyítve igencsak valóságközeli látásmódúak, sokszor filmszerű ábrázolatúak. A kötetnek címet adó vezérmotívum a villamoson való utazást, az úton levést, az úti élmények benyomásait jelenti. Az író ül a villamoson, hol kinéz az ablakon, hol az utasokat szemléli. Annyira lekötik a látottak, hogy közben minden más elmosódik a tudatában, már azt sem tudja, éppen milyen évszak van. Aztán magába néz, az emlékeit idézgeti, a régi udvar képét, a hajdani vasárnapok hangulatát, a szülei alakját, meg Annuska néniét, Jenciét, Rudiét, múltba süppedt emberi sorsokat elevenít föl, hogy aztán megállapítsa: „Könnyű belehalni az életbe, és ehhez még világra sem kell jönni, de ha sikerül, utána jön a neheze” (Az utazás).