Az európaiságot mélyen értő szerző trilógiájának második része az Európai Unió bővítését, az abból adódó rendszerszintű és személyközi konfliktusait állította regénye középpontjába. A főváros (201810260) urbánus alaphangoltságát követően Robert Menasse látványosan tágabbra vonta második elbeszélése horizontját. Sodró lendületű könyvében a személyes szál, az alulnézeti perspektíva, s az ezt hűen visszaadó realista elbeszélésmód az esszéisztikusabb húrokat megpendítő politikai-etikai kommentek hangulatát idéző részekkel szerves egységet alkot. A narrátor nem csak bemutatja szereplőit, de rajtuk keresztül az EU-t is ambivalens fénytörésbe állítja. Vaskos regénye szövetét két egykori jóbarát shakespear-i sorstragédiákat idéző ellenségeskedése köré szőtte. A központi motívum pedig nem más, mint az EU potenciális bővítése kapcsán felmerülő kérdés a centrum és a periféria viszonyrendszeréről. Az apropót Albánia csatlakozási kérelme adta, melyhez az egyes országok eltérő módon viszonyultak. Adam Prawdower a szomszédságpolitikáért felelős eurokrataként úgy érzi, csalódott egykori barátjában és szövetségesében, Mateuszban, akivel együtt harcoltak a szocialista elnyomás ellen. A csatlakozási kérelem körül kibontakozó vita során a két korábbi jóbarát, akik közül Mateusz eddigre már Lengyelország kormányfői pozícióját is elérte, kibékíthetetlen ellenséggé válik. Menasse ötvözi a politikai thriller és a realista nagyregény minden pozitív tulajdonságát, amikor a pontos lélekábrázolást sem nélkülöző művében a politikai machinációk, az egymásnak feszülő érdekcsoportok, valamint az EU belső működésmódját is részletesen bemutatja.