Mikó Imrének ez a regénye az erdélyi reformkor kiemelkedő személyiségének, Bölöni Farkas Sándornak (1795-1842) életét dolgozza fel. Főhőse az 1848-as forradalmat előkészítő reformkorban, nyugat-európai országokban és az Amerikai Egyesült Államokban tett utazásairól szóló, a maga korában több kiadást megért könyvével (Utazás Észak-Amerikában. 1834), s az akkoriban csak kéziratban terjedt Nyugat-európai utazásokkal (1843) kivételes szerepet játszott abban, hogy olvasói megismerkedhessenek kora nyugati társadalmi berendezkedésével, s a polgári demokrácia azon elveivel, amelyek annak idején Erdélyben is napirendre kerültek. „Szép egymásra találás eredménye ez a regény – írta róla az első kiadás kapcsán Imreh István –. Mikó Imre maga vallja: Bölöni Farkas életsorsa mindig is foglalkoztatta, küszködött vele, nem tudott menekülni tőle. A témát nem ő választotta, a téma választotta őt. Bölöni Farkas talált rá arra a Mikó Imrére, aki lázas fiatalságában lelkesen fordul az erdélyi falu felé, romantikus hevülettel, de józan, illúziómentes tudósi tárgyilagossággal, népi, nemzeti önismeretre törekvéssel. Testvérek abban is, hogy a népet, s benne az emberiséggel egybeolvadó önmagunkat szerényen, nagy alázattal kívánták mindenkoron szolgálni. Ezért van Mikó Imre könyvének belső, ember hitele, ezért van a ’mesének’ históriai aranyfedezete, és ezért ötvöződhet benne ’álom és valóság’ hiteles életrajzzá.” Mikó Imre hősének nyugati élményei önmagukban is érdekes olvasmánnyá teszik a regényt, a szerző azonban – valós életrajzi tények alapján – egy szerelmi szálat is belesző: Bölöni Farkas Sándor és Palm Jozefa bontakozó, devalósággá végül sohasem váló szerelmének történetét.