Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
A 23 '56-os - Ötvenhatos hősök arcképcsarnoka címmel, a budapesti H13 Galériában 2017. április 11-én megnyílt kiállításhoz kapcsolódva jelenik meg jelen, nagyalakú album. A címben szereplő 23-as szám természetesen nem véletlen: 1956. október 23-án kezdődött az a sorsdöntő eseménysorozat, amelynek tavaly immár a hatvanadik évfordulóját ünnepeltük. Wittner Mária egykori forradalmár megnyitóbeszéde és Rácz János bevezetője után a forradalom résztvevői: magyar fiatalok, katonák, újságírók, politikusok arcképei és szobrai - Kiss Adél, Oláh Katalin Kinga és Oláh Mátyás László alkotásai - sorakoznak a kiadványban, kiegészítve egy-egy pár oldalas szöveges bemutatással. Olyanokról van szó többek között, mint Angyal István, a Tűzoltó utcai felkelőcsoport parancsnoka, Bibó István jogász, a Nagy Imre-kormány tagja, Dudás József, a Magyar Nemzeti Forradalmi Bizottmány elnöke, Gimes Miklós újságíró, Sticker Katalin gépmunkás, a Corvin közi felkelőcsoport tagja, Kéthly Anna szociáldemokrata politikus, Kliebert László, a Juta-dombi páncélelhárító körlet parancsnoka, Losonczy Géza államminiszter, Maléter Pál honvédelmi miniszter, Mansfeld Péter ipari tanuló, Széna téri felkelő, Mindszenty József bíboros, esztergomi érsek, Nagy Imre kommunista politikus, miniszterelnök, Pongrátz Gergely, a Corvin közi felkelők főparancsnoka, Szabó János, a Széna tériek vezetője vagy Tóth Ilona medika. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Kiss Adél (1982-);Oláh Katalin Kinga (1974-);Oláh Mátyás László (1975-);Rácz János (1978-);Marosi Endre (1946-)

23 '56-os - '56-os arcképcsarnok

Borító ár
4 100 Ft
Aktuális online ár
3 075 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Kiss Adél (1982-);Oláh Katalin Kinga (1974-);Oláh Mátyás László (1975-);Rácz János (1978-);Marosi Endre (1946-)
ISBN
9786155721113
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2017
Méret
30 cm
Kiadó
M. Napló
Cikkszám
3001030659
Alcím
'56-os arcképcsarnok

Darabszám