Szilasi László új könyve autofiktív levélregényként rövid napi helyzetjelentések, a mindennapos események leírásának tára. A szerző-narrátortól megtudjuk, hogy súlyos betegsége alatt alakította ki azt a napi rutint édesanyjával, hogy mindennap 18:48-kor beszélnek egymással telefonon, Szilasi e néhány percben összegezte, hogy mi történt vele aznap, s eközben általános dolgokról is szót ejtettek, legyen szó a politikáról, általános benyomásokról, ahogy általában az emberek beszélgetni szoktak egymással. Édesanyja halálát követően maradt az üresség, kiváltképp amikor ismét 18:48-ra váltott az óra. A szokás hatalma ebben az esetben poétikai felhajtóerővel bírt, és Szilasi elkezdte rövid, telefonhívásokat idéző gondolatfutamait. Könnyű kézzel felskiccelt realista kisprózák, melyek a szerző-narrátor benyomásai és gondolatai mellett élményeit rögzítik. Mint Mikes Kelemen Törökországi levelei, de ebben az esetben a címzett nem fiktív, hanem a halott anya, aki még a síron túl is kíváncsi fiára.