Bret Easton Ellis az Amerikai psychóval (202206138) vált világhírű íróvá, az azóta elhíresült, ún. -X-generáció- paradigmatikus megéneklőjévé, a posztmodern kiüresedettség szinte már klasszikus megformálójává-kifejezőjévé. Az Amerikai psycho után írt művei jórészt a nagyregény témáit variálták, a most megjelent, húszéves korában írt első mű pedig hozzákészülődés a nagy témához. A Nullánál is kevesebb tulajdonképp laza életképek sorozata, epizódok füzére, a Los Angeles-i fiatalok, természetesen a gazdag, jómódú, híres szülők gyermekeinek életvilágát, pontosabban fejlődését, lebegését ábrázolja. A teljes céltalanságot, iránytalanságot, a lázadásra, újrakezdésre való képtelenséget, a még a menekülésre is tehetetlen "helybenjárást". Akad e fiatalok közt homoszexuális, punk fazonú, drogos, bűnöző is, sőt jószerivel csak ilyenek szerepelnek a műben, ám e perifériára szorultak, perverzióba hajlók, nonkonformisták fő baja talán épp az, hogy marginalizálódásuk nem dacos döntés eredménye, hogy nonkonformitásuk nem a konformok elleni lázadás terméke, hanem maga is konformizmus, meghajlás az immár szinte kötelező perverzió előtt. Egyikük-másikuk - például a regény homokos prostituáltja - időnként mintha menekülni vágyna - ám nincs hová és nincs miért és nincs rá mód sem. A mű legfőbb ereje és valamikori újdonsága éppen az volt, hogy ezt a kilátástalanságot tudta ábrázolni, méghozzá nem a jobbat is tudó, pláne nem javasoló író szemszögéből, hanem a látleletet vevő szenvtelen rögzítő nézőpontjából. Mára már nemcsak az író későbbi remeklése, de a mű által gerjesztett divat is megfakította az első mű színeit - a regény irodalomtörténeti jelentősége azonban kétségtelen, és bizonnyal kíváncsiak lesznek rá az író későbbi munkáit ismerő olvasók. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"