Metafizikai naplónak aposztrofálja új verseskötetét Halmai Tamás, és ebben a sajátos lírai emléklenyomatban kereken ezer opus kapott helyet. Ezek érdekessége, hogy formailag teljesen azonosak, így adva egyfajta szuggesztív, monoton ritmikát a műnek mint egésznek. Minden vers három négysoros szakaszból áll, amelyek rövid, két-három szavas sorai szabályos rímekben felelgetnek egymásnak: "Kopogni szív / ajtaján szív szokott / mint kognitív / okozatok okok // elementáris / erővel azután / belép mentális / energia puhán // a többi tanítás / és feledés már / spiritualitás / feletti boldog légvár" (678; Boldog légvár). Az élet apróbb-nagyobb mozzanatai, hangulatok, emlékek, érzületek éppúgy írásra késztetik, mint az egzisztenciális kérdések: "Új élet készülődik / a régi testben / visszahat dédszülőkig / ha megteremtem // visszahat édenig / ha megterem / ha létezik / az a jelen // új élet készül benne / kész hagyomány / ember az Isten / keze nyomán" (307; Új, vissza). Korábbi műveivel együtt metafizikus költészetnek nevezhető leginkább az irányzat, amelybe besorolhatóak Halmai Tamás versei. És valóban, mi is lehetne pontosabb, átfogóbb megjelölés azokra a versekre, amelyekben misztika, szinte gyermeki vallásosság, letisztult, érett hit, sejtelmes spiritualizmus, álomszerű, hol idilli, hol ellentmondásos világ elegyedik egymással. Amelyekben állandó motívumként térnek vissza az angyalok, a szerelem, a rejtelmes teremtmények, a kozmosz földöntúli szépségű képei, a kereső ember, s akit a legtöbbször (közvetve vagy közvetlenül) keresnek: maga Isten. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"