A Biblia az európai kultúra alapító okirata. Minden korszak újraolvassa, minden új gondolat viszonyul hozzá. Prófétai nézetből: „…így lesz az én beszédem, amely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, amit akarok, és szerencsés lesz ott, ahová küldöttem” (Ézsaiás 55,11). Halmai Tamás kötete – Károli Gáspár szerzőségéhez társulva – egy másik kultúrkör alaktanára fordítja át a szentírási passzusokat (egy fejezet: egy haiku); a friss fókusz így vándor fényt deríthet a szakrális közlésrendre. Apokrif ötlettel játszik el ez a szándék: miképp hangoznának Isten szavai, ha történetesen japán szerzetesköltők örökítették volna meg a zsidó–keresztény léteseményeket. A figyelmes olvasónak föltűnhet egy módszertani sajátosság: az anyag szinopszisszerű, sűrítő háromsorosokkal indul, de már Mózes második könyvében átveszi a szót a szentírási nyelv, a költői tervnél mind élőbbnek bizonyulván az eredeti stíluserély. Emellett az egyik bibliai könyvet ölelkező rímes szerkezetek tolmácsolják – hogy forma lényegítse át a mondottak sötét szépségét. A kötet hol mondásokat emel ki, hol motívumokat szerkeszt egymás mellé. Eredendően irodalmi kísérlet, ugyanakkor például hittanári segédletként is forgatható: vajon három kurta sor elegendő-e, hogy a – mégoly ifjú – olvasó ráismerjen az eredeti igehelyre?… Az Örömnek olaja rajtad 1189 haiku – de egyetlen lelki-szellemi gyakorlat; a befogadót is megszólító: Világosságul rendeltelek téged a földnek széléig. ——–(ApCsel 13)