Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
A vallomásos beszámoló mesélője egy huszonkét éves fiatal zenész, leendő zongoraművész, akit pár évvel ezelőtt borderline-szindrómával diagnosztizáltak. A jelen kötetben elmúlt időszakának ellentmondásos élményekkel teli krónikája kapott helyet, amely egyben önvallomás, memoár, napló, önéletrajz, és nem utolsósorban egy szubjektív, ugyanakkor részletes és hiteles beszámoló a bipoláris zavarról. A problémát egy gyógyszerrel elkövetett öngyilkossági kísérlete kapcsán körvonalazták, amit az váltott ki, hogy egy rajongva szeretett, édesanyja meg nem kapott gondoskodását időlegesen helyettesítő tanára nem kereste többé a társaságát. A tragédiát lassú regeneráció követte, amelyben meghatározó szerepet játszott a zene: a zongorázás nemcsak kötelesség és kikapcsolódás volt a számára, de egyfajta terápia is. Az út azonban nem a fény felé vezetett az ő esetében, hanem konstans gyötrődéssé, belső küzdelemmé, sóvárgássá vált egy másik, szinte már elvont alakká váló társ iránt, a lelkesedést elegyítve öngyűlölettel, haraggal, vágyakozással. A beszámoló nem ér véget happy enddel: egy borzalmas baleset a jobb kezét is tönkretette a pszichés zavarral küszködő lánynak, aki ezzel a konlúzióval zárja írását: "az élet néha könnyebb egyedül a felhők alatt, mint bárkivel a napfényben!". Az érezhetően laikus író tollából származó szöveg irodalmi értékkel nem bír, viszont olvasása közelebb vihet a bipoláris betegség belső folyamatainak a megértéséhez. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

Ez a termék jelenleg nem elérhető

Teardrop, Fruzsina

A borderline ketrecében

Borító ár
4 454 Ft
Aktuális online ár
3 341 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Teardrop, Fruzsina
ISBN
9789631261745
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2016
Méret
21 cm
Kiadó
Magánkiad.
Cikkszám
3001021993
Alcím
a közelség tűzforró szíve és a magány jégsivataga között

Darabszám