A József Attila-díjas költő, író és esszéista legújabb verseskötete az egykorvolt harmóniát sírja vissza, de miközben Végh Attila szétnéz a lebetonozott tájon, megfogalmazódik benne az örök kérdés, volt-e ilyen harmónia a beton előtt, tényleg elveszett valami ősi és eredeti vagy csak illúzió a veszteség érzése is. A verseskötetben négy ciklusba rendezve találjuk meg a költeményeket, melyek között ott vannak a klasszikus rímes és strófikus szövegek, valamint a szabadversek egyaránt. Az első ciklus (Salaksétány, telihold) utolsó darabja a kötet címadó költeménye: a beszélő egy irodaház kiüresedett világát mutatja be elidegenítő részletességgel, miközben képzeletben ismét átéli, ahogy a lebetonozott tér helyén álló egykori családi házukban átélték a mindennapokat.