A két nyelven, románul és magyarul alkotó erdélyi verselő, a műfordítóként is számon tartandó költő csaknem minden verse a természet féltéséről, az ökoszisztémát fenyegető veszélyekről szól. A hangsúly a féltésen és a veszélyérzeten van, ez magyarázza, hogy Mihók Tamás nem a védendő természet szépségéről énekel, hanem a felelőtlen ember természetkárosításáról beszél, annak visszafordíthatatlan következményeiről. A nyitó vers megadja a hangfölütést az egész kötethez, hiszen a szeméttel szennyezett tájról szól, ahol még a szivárványban is fémhulladék látható, műszálak borítják a gombákat, és ropis zacskók hevernek szerteszét (CT – sarki éjszaka).