A szerző nyugalmazott pedagógus és népművelő, aki mögött rengeteg tapasztalat áll - jó és rossz egyaránt. Visszavonulása után döntött úgy, hogy élményeit, a magában őrzött és az őt mélyen foglalkoztató történeteket, emlékeket rövidprózai formába ölti, így osztja meg az olvasókkal. Több mint háromszáz oldalnyi elbeszélései nagy százalékában foglalkoznak azokkal az időszakokkal, amelyeket kénytelen volt kórházban, szanatóriumban eltölteni. Ír nemcsak az itt tapasztalt dolgokról - az egészségügyről a beteg oldaláról, a kórházi bürokráciával való küszködéseiről, a kezelésekről, betegtársairól -, de továbbadja azokat az emberi történeteket is, amelyeket itt hallott, megemlékezik sok olyan sorstársáról, akiknek a sztorija mélyebben megérintette őt (Kati néni; Fehér köpenyben; Senki sem veszi észre; Gasztro; Nem mondhattam el Sopronnak stb.). Ezek mellett ír egy-egy pregnáns élményéről, például egy zavarodott fiatalemberről, akit egy vonatállomáson látott (Cuki kukac); a szakmai leépítésről, amely drámaian átalakította az életét (Démoni erők); vagy egy nagymamáról, aki epedve várja rég nem látott unokáját (Végre nálunk van!). A kötet a szó legjobb értelmében véve hétköznapi prózairodalom, egy sokat látott és megélt, komoly és érzékeny nő visszaemlékezéseinek füzére. A szöveget Fábiánné Kenyeres Magdolna grafittal, filccel készített rajzai illusztrálják. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"