Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
20%
Teljes leírás
Nem véletlenül viseli az In memoriam Palmyra címet Sipos László ezúttal angol nyelven megjelent fotóalbuma. Az Iszlám Állam ugyanis 2015 májusában elfoglalta a szíriai várost, és nem sokkal azután, hogy kivégezték a település híres régésztudósát, a 82 esztendős Khaled al-Aszadot, felrobbantották az UNESCO Világörökséghez tartozó romváros egyik leghíresebb épületét: Baál templomát. Mindezt azért, mert az épületek értelmezésük szerint ellenkeznek az iszlámmal. A kétezer éves műemlék szinte teljesen megsemmisült, és a közelében lévő oszlopok is megsérültek, később pedig az ISIS két mauzóleumot is megsemmisített - igaz, ezek nem tartoztak a város római kori emlékei közé. Palmyrát 2016 márciusában foglalta vissza a szíriai hadsereg. Szerencsére az említett műemlékeken kívül továbbiak nem semmisültek meg, az ókori romok nagy része sértetlenül élte túl a tíz hónapos ISIS-uralmat, de Baál templomának lerombolása önmagában is pótolhatatlan veszteségnek számít. Sipos Lászlónak szerencséje volt: néhány hónappal az események előtt tartózkodott több napot a romvárosban, így az utolsók között volt, akik műemlékvédelmi szemmel fotózták a romokat. A kötet elején a rövid szerző előszó után hatvan szemet gyönyörködtető, egész oldalas, fekete-fehér fotó következik. Megcsodálhatjuk a Szír-sivatagot, Nabu, majd Baál templomát, a Cardo Maximust, a díadalívet, a színház romjait, a Tetrapylont, Diocletianus táborának területét, a Nekropoliszt vagy a fellegvárat. A kötet végén képjegyzék és szerzői életrajz kapott helyet. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Sipos László (1960-)

In memoriam Palmyra - The destroyed World Heritage

Borító ár
3 990 Ft
Aktuális online ár
3 192 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Sipos László (1960-)
ISBN
9789639694965
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2017
Méret
30 cm
Kiadó
Örökségünk
Cikkszám
3001026673
Alcím
the destroyed world heritage

Darabszám