Vincze József ösztönös lírikus, poeta natus, aki valami egészen természetes módon, eredendő emberséggel közelít a valósághoz. Élménye és eszménye a tisztaság, az egyenesség, a szépség és a szeretet hatalma. Ezek a nemes gondolatok és érzések olyan intenzitással töltik el, hogy szinte magától talál rá a költői formákra, a képalkotás, a ritmus, a rímek technikájára. Ahogyan a kötetnek címet adó versben egyszerűen, ám érzelem- és képgazdagon fogalmaz: „Pókfonálon mászik a fény a Naphoz, / Hajnalodik, tisztul az éj. / Harmatcseppekben mosdatod álmos arcod, / füleidben dúdol a szél” (Szivárvány-hídon). Keresetlenül, a természetes szépség igézetével ábrázolja a hajnalt, és ugyanígy az Adriát, a tenger kékségét, a hullámverést, amely végül is a szerelem szívszorító emlékét idézi föl benne (Tenger kék). Egyszerű szavakkal, egyetlen nagy hasonlat formájában, sodró ritmusban énekli meg az emberi lét dimenzióit: „Tested hajó, / lelked vitorla. / Földi szellő / ringat tengeren. / Égi fuvallat / repít közelebb / Istenedhez. / Bűneid kalózok / zászlaja. / Kifosztanak” (Te). Mindennemű mesterkéltség nélkül teremt metafora értékű hasonlatot, szinte önmagából adódó ritmust, és ebben az egyszerű és magától értetődő konstrukcióban, közismert fogalmakkal és természetes szóhasználattal képes visszaadni az emberi élet ellentmondásosságát, többszörös viszonyrendszerét. Vincze József minden sora magától értetődő; képei, képzettársításai, hasonlatai alig haladják meg a köznapi beszéd szintjét, mégis fölidéző hatással, képi erővel bírnak: „Átrajzolt térkép. / Vérvonalunk a határ. / Együtt gyászolunk” – így ír Trianon című versében. Gondolkodásában egyaránt jelen vannak az elvontabb motívumok – emberség, szépség, tisztaság – és a konkrétabb, helyhez és időhöz kötött témák – mint haza, nemzet, múlt, a magyar nép sorsa (Dalszöveg ’56 emlékére), a szerelem élménye (Szerelem-fény) és visszatérően a szépséget megtestesítő táj. Olykor elrugaszkodik az élmény természetes megformálásától és formai játékokba kezd (Akrosztichonok). Mintha mesterségbeli tudását igyekezne bizonyítani, úgy alkot haiku sorozatot, hogy a darabok nagy verssé állnak össze (Haiku), vagy más kisebb versegységekből épít tágabb kompozíciót (Négysorosok), esetleg limerickben próbálja ki magát („Lélek-limerick”), de prózaversekkel, versprózákkal is kísérletezik (Mélyvíz; Tanmesék). Vincze József akkor ír jó verseket, ha hagyja érvényesülni ösztönös versalkotó tehetségét, ahogyan például a létezés groteszk mivoltát ábrázolja: „Eljön a tél, a dér. / Szállsz, mint kicsontozott denevér. / Se hús, se vér -- / Léleklobogó Isten egén” (Fejjel lefelé). Az Ünnepi Könyvhét alkalmából megjelent kötetet a költő szobrairól készült színes felvételek illusztrálják. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"