A kötet írásai nem egy kitűzött terv szerint, egy ötlet megvalósítása során születtek, ám egymás mellé kerülve java részük mégis kirajzol talán egy alapeszmét, a benne megnyilvánuló nézőponttal. Ez pedig az alkotók és egyes alkotások történelmi-társadalmi s ennek következtében ideológiai-politikai távlatból történő láttatása. Annak vizsgálata és elemzése, hogyan befolyásolta vagy határozta meg egy-egy művész sorsának alakulását, egy-egy mű fogadtatását, majd az idő haladtával elfogadtatását, „kanonizálását” az államhatalmi akarat, az uralkodó világnézet kulturális-művészeti kiszolgáló s végrehajtó szervezeteivel, intézményeivel. Miért került egy fél évszázadnál is tovább tiltólistára a tizennégy nyelvre lefordított regényével (Szibériai garnizon) világsikert aratott Markovits Rodion, a Zátony miatt börtönbüntetésre ítélt Székely Mózes, alias Daday Loránd, s hogyan viselhette el az irredentából kommunistává „minősítés” vádját, s hogyan elhallgattatását a doni csatavesztést megéneklő Gellért Sándor, A magyarok háborúja költője. Aztán az újabb idők, az irodalom szerepének, feladatának, a magyar nyelvhez és a hagyományainkhoz való viszonyának „felülvizsgálata” során, a „paradigmaváltás” következtében, a posztmodern egyeduralmával milyen ítéletek íródtak az olyan feledésre szántak fölött, mint Sütő András, Páskándi Géza vagy Szőcs Géza. A képet árnyalhatják, színesíthetik a Szilágyi Istvánról szóló dolgozatok. A pályája végén megjelent köteteivel együtt Erdély klasszikus írói közé emelik a Kő hull apadó kútba szerzőjét.