A költőként és prózaíróként egyaránt bemutatkozott Róna J. László ezúttal ismét magánkiadásban kibocsátott művel jelentkezik, amely ezúttal szerelmes verseiből kínál ízelítőt. A költemények saját bevallása szerint egyetlen hölgyhöz, bizonyos Júliához íródtak, s így füzérük egyben értelmezhető egyfajta lírai szerelmi krónikának is. Az alany habozás nélkül és totálisan adja meg magát az imádott asszonynak: „Mint kutyáé, olyan most a lelkem, / vágyom a törődést, / fejemen kezedet, / hogy az öröklét / lágyuló simogatással teljen… Engedd lábadhoz gömbölyödni / halkan nyüszítő ebedet, / tiéd e jószág, / ez nem is kérdés, ez felelet. // Próbálja egészét adni neked.” E szerviens attitűd máshol is megjelenik (Vallomás; Három nyíl), akárcsak a leplezetlen csodálat (Vers a vershez), a fel-felobbanó remény (Hát mégis), a konstans ábránd (Veled lennék), a szerelem mibenléte feletti töprengés (Izzásaink; Kérdezem; Mindig lesz), akárcsak a keserő csalódás: „Már nem vagyok ugyanaz, ki régen. / Talán, mert lassan elsorvad az énem, / kedvesem öli, csak öli a szerelmet, / és ebben bizony nem ismer kegyelmet.” (Már nem). Noha a rímek, szótagok, sorok néha suták, a költeményeknek ad egyfajta varázst a rajtuk átsütő szenvedély hitelessége. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"