Róna J. László ötödik verses kötete újabb megerősítése annak, ami versvilágának eddig is jellemzője volt: a hétköznapok témáinak változatos formákkal való ábrázolása. A szerző érzékeny, szépre fogékony, jóra vágyó, szelíd humanista, aki igényes képalkotással, kifinomult versbeszéddel, olykor derűvel, máskor játékosan vall az élet apróbb-nagyobb dolgairól. Egyetlen versben jeleníti meg mindazt, amit egy nap, a reggel, a délután és az este jelenthet lírai hőse számára: az új remények ébredését, a nap közben előlopakodó hiányérzetet, végül az este melankóliáját, hogy aztán újra kezdődjék az egész (Az emberen kívül). Költői képei gyakran olyanok, mint egy-egy gonddal megalkotott tájkép (Júniusi koraest; Egy Csepp víz), mint egy hosszú tűnődés után föltett halk kérdés (Akkor Ott), egy emlék érzelmes, ugyanakkor impresszionista fölidézése (Elmaradt névnapra). Még az elvont kérdésekről, filozofikus gondolatokról is úgy ír, hogy annak formája lélekhez közeli, személyes és konkrét lesz (Gravitáció). Az emberi lét minden apró mozzanatában fölfedezi a költői ábrázolásra érdemes témát, miközben úgy szemléli a világot, hogy nem megváltoztatni, hanem hitelesen ábrázolni akarja – finom rajzolattal, pasztell színekkel, gondos árnyalással és mindig sokat mondóan, a jelentésrétegeket megérzékítően: „Nyitott ablakomon beszánkázott az ősz, / veres juharlevél kitárt könyvön időz, / foltokban sír, meg-megcseppen az ég, / párakönnyekből szeptembert sző a lég” (Ősz nyolc sorban). Ehhez járul, hogy sajátos gondolkodói rendszere, morálfilozófiája, ám e gondolatai is jelentésesek, és az élet útvesztőjében való eligazodásra szolgálnak. Vagyis elmélyült gondolatai nem önmagukért valók, hanem normaként, mértékként szolgálnak az erkölcsös, tisztességes életvezetés kialakításához (Névtelen csend; Ösvény a jövőbe; Megváltás; Szív és száj). Rónai J. Lászlónak van mondanivalója az istenhitről, az elmúlásról, a szerelemről, a ragaszkodó hűségről, az irodalomról és költészetről, de talán a legtöbb a humanizmusról. Ritmusai, rímei sosem felszínesek, látványosak, nem az ábrázolni kívánt gondolatra aggatott díszek, hanem mindenkor a megrajzolt valóság természetes megjelenéséből adódnak. Verseinek van egy nagyon biztos belső magvuk, lényegük, ebből ered az üzenet igényes megfogalmazása, plasztikus rajzolata, evokatív hatású előadása. Időnként fölülkerekedik benne a játékos kedvű költő, aki vidáman lubickol a versbeszéd alakításának lehetőségei között (Egyszavas; Befejezetlenek; Kontra). Kétségtelen, hogy Róna J. László a köznapok ábrázolója, az élet mindenki számára ismerős motívumainak megjelenítője, ezt olyan humanista szelídséggel és a versnyelv olyan gazdagító alakításával teszi, hogy versvilága a változatossággal való gyönyörködtetés példázata. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"