A kortárs erdélyi magyar líra egyik legsokoldalúbb alkotója új kötetében is bemutatja azt, ami régen tudható róla: a költészet legváltozatosabb alakzatait, formáit, stílusát, versbeszédét műveli. De nem olyan álorcás módon, stílusparódiákat alkotva, mint erdélyi kor- és pályatársa, Kovács András Ferenc, hanem mindig önmagát adva, önmagából táplálkozva, öntörvényűen. E kötet cím nélküli nyitó versében is megfogalmazza, hogy a vers nem csak forma: „Csak formaság, csak vers // Versmozdulat // Csak jövendőbe nyíló álmok, csak / újraélése, másként megélése”. Hogy a vers mennyire tartalmi kérdés is, azt a kötet címe jelzi: Paian a görög mitológiában az Olümposz orvosa volt, átvitt értelemben a betegségtől, a bajtól megszabadító. Egyed Emese a lelki higiénének, a szellemi egészségnek az elkötelezettje, a vers pedig a gyógyír minden bajra. Bár új munkáit hét tematikus ciklusba rendezte, az egész kötetben visszatérően jelen vannak olyan darabjai, amelyek valamilyen kulturális élményből táplálkoznak: Antistrófa Emil Wittgensteinnek; Egy Apollinaire-sorra; Egy Bartók-sorra; Egy Ady-sorra; Egy kiállítás képei; Egy Shakespeare-sorra; Egy Bolyai Farkas-sorra; Egy Apafi Mihály-sorra. Inspirációi rendkívül sokszínűek, megénekli Velence csodáját (Gondola), az ókori mitológia vagy épp a keresztény kultúrkör megannyi örökbecsű értékét (Prometheia; Levél Efezusból; Vita Nuova; Piactér temploma, Kolozsvár); fölidézi Mikes Kelemen száműzetését (Rodostó), Jancsó Miklós és Weöres Sándor műveinek hatását (Kérlek; Kérdések). Mégsem csak a földolgozott kulturális témák adják Egyed Emese költészetének legkarakteresebb vonását, hanem versbeszédének gazdagsága, a versnyelvének variatív mivolta. Ugyanis egyformán remekel a hagyományos kötött formákban, meg a szabad versnél is „szabadabb”, fragmentált, utalásos, áthallásos, elhallgatásokkal szaggatott versnyelvben is. Az előbbire lehet példa a zenei hatású Harang nyelve: „Jó világ, jó nap! Jóslatokra látok -- / Kétarcú sziklák, kőgyökerű lángok -- / Lángforma testben vergődik a dallam: / éltem – meghaltam”. Az utalásos, áthallásos versbeszédre példa lehet az Egy Szamosközy-sorra: „magyarok volnánk, hol volt Dácia, / holnemvolt, / egyszer, / érteni is kéne”; vagy „jaj, a hang teste! / A teremtődés ellenállhatatlan / ereje-vágya! / A látás / szívet szorongató / akarása!” (Ámulat). Egyed Emese három évezred európai lírájának alapos ismerője, aki a homéroszi eposzoktól a posztmodernek nyelvi konstrukcióiig birtokolja a poézis hagyományait, és ezeket – tanúsítja ezt az Ünnepi Könyvhétre megjelent Paian is -- képes belsővé tenni és akár szimultán módon is a magáéként közvetíteni. Egyed Emese költészete a kortárs magyar líra fontos része. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"