Tavaly jelent meg Nagy Eszter naplóregénye, a Naugye (202110235), amelyben élete egyik legnehezebb két évének, a 2015-17-es periódusnak a személyes történetét és tanulságait osztotta meg az olvasókkal. Akkor egy klasszikus életközépi válságban vergődő asszonyt ismerhettünk meg, aki nagy lelkierőről téve tanúbizonyságot, építi újjá tönkrement életét: kilépett borzalmas házasságából, elbocsátják a munkahelyéről, meghal egy közeli hozzátartozója - majd fogja magát, és a gyerekeivel együtt új életet kezd egy másik városban. De mi történt azóta Eszterékkel? Nos, kiderül a Naugye folytatásából, amely 2021-ben veszi fel a fonalat: "A 2020-as évem.. háát! Az első fele a vírus miatt kialakult helyzet miatti káosz, majd romba dőlés, a második fele meg a padlóról feltápászkodás folyamata volt, lassított felvételben" - összegzi az esztendőt. Aztán ahogy az előzményben, itt is igazából egyfajta beszélgetésre hívja az olvasót, megosztva a vele történt legjelentősebb szubjektív eseményeket és az őt foglalkoztató gondolatokat, dilemmákat. Sok egyéb mellett szó esik egyre növő, már nagy kamasz gyerekei elengedéséről; a lelki kapcsolódásról; a tavaszi életérzésről; az írói "munkáról". Az élőbeszéd sodrásával gondolkodik a múlt feldolgozásáról, a megélt tapasztalatokról, az élet apró örömeiről, a szinkronicitásról, Freudról, a karmáról, Carrie Bradshaw-ról - és minden másról, ami éppen eszébe jut. A könnyed stílusban komolyabb témákat is érintő írás általános érvényű szentenciával zárul: "Ami elmegy, elengedem, ami jön, beendegem."