Az álhírek, a tömeges dezinformáció nem számít újkeleti dolognak, ahogy arra a jelen kötet szerzői (Koltay András, Papp János Tamás, Nemere Péter) is felhívják a figyelmet. Elég csak a 20. század propaganda céllal terjesztett hazugságaira gondolnunk. Ami viszont a kortárs jelent meghatározó közösségi média révén megváltozott, az nem más, mint az álhírek mennyisége és a terjedésük sebessége. Míg korábban viszonylag könnyen lokalizálni lehetett, hogy ki áll egy rémhír mögött, ma az álprofilok révén megfoghatatlanná váltak a dezinformáció terjesztésében érdekelt felek. Sejteni lehet, hogy melyik országnak áll érdekében egy adott közösség demokratikus erejének csökkentése, de biztosat nem lehet állítani. A kötet témáját tekintve a kérdéskör jogi oldalával és szabályozási lehetőségeivel foglalkozik. A jogi szabályozás minden esetben csak reakció lehet egy már fennálló jelenségre, így mindig megkésett helyzetben lesz. Nincs ez másként a közösségi média felületén terjedő dezinformációra adott jogi szabályozások esetében sem. A helyzet azonban még ennél is összetettebb – a demokratikus szabadságjogokra ügyelő országoknak ugyanis figyelnie kell, hogy eljárásuk e szabadságjogokkal összeegyeztethető legyen, ne alakuljon ki cenzúrához hasonló rendszer. A kihívás adott, az álhírek (fake news) és a mesterséges intelligenciával megalkotott képek és videiók (deep fake) mára ellepték az online teret. De ez miért baj? Ha egy közösség állampolgárai nem tudnak hiteles információk jutni, akkor nem tudnak megalapozott döntéseket hozni, csökken a demokrácia ereje, a tömeg manipulálhatóvá válik. A szerzők, mivel jogászi megközelítést alkalmaznak, mindenekelőtt a fogalmi tisztázásra tesznek ajánlásokat, majd a kötet harmadik fejezetében a szólásszabadság kérdését nézik meg közelebbről a valótlan állításokkal együtt.