A jelenleg Budapesten élő, Kárpátalján született költő első verseskötetét jelentette meg a Kortárs költők sorozatában a kiadó. Már a különös szóalkotású cím is felkeltheti az olvasó figyelmét, aki ezután kíváncsian lapozza fel a karcsú kötetet, amelynek írója egyáltalán nem tartja költőnek magát, a líra birodalmába tett kirándulását, amolyan kísérletnek tekinti, hiszen mindössze alig száz verset tudhat magáénak. Ebből válogatott közel félszáz darabot kötetébe. Ezek a versek mégis gyakorlott költőt revelálnak, akinek versbeszéde, egyértelmű, letisztult, olykor már szinte eszköztelenül sima, mindeközben szerepet szán a termékeny csöndnek, a kihagyásoknak is. „Versem rímbe zárt rom, / Ormán alpesi korom,/ Nő, mint pusztában a gyom, /Mezei irodalom Mezőségi”). Számos versét fájdalommal átszőtt érzelem, mélyről felfakadó gondolat mozgatja, hiszen hányatott múltja, nehéz sorsa egyfajta magányba kényszeríti, önmaga felé fordítja a költőt („Ma már egyre több a hitetlen, kit / Gyökerét vesztve elsodor a szél, / Áll még a nemzetiszínű zászló, /Míg Kárpátalján egy magyar is él.”). A szülőföldjét elhagyó, kétségek és a visszavágyódás szorításában vergődő lírikus szinte minden versében megjelenik a haza, az otthon képe, amelyekben fölismerhetők az önéletrajzi elemek, motívumok, de előfordul, hogy gondolati-érzelmi síkon, elvonatkoztatások, általánosítások útján vall Kárpátaljához fűződő szeretetéről (Beregszászi utcák; beregszászi hegyek leve; Erdei rapszódia stb.). Verseinek sajátossága, a pontosság, a helyzetek felmutatása, ezekkel teremt feszes tempójú, lényeget felmutató atmoszférát, mindezt pedig erősiti a versek ritmikája, a pontosan megfogalmazott szóképek ereje. Verskedvelő olvasóknak érdemes ajánlani. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"