Az amatőr író több szempontból is figyelemreméltó önéletrajzi regénnyel jelentkezett. Úgy ír, mint aki jóízűen mesél, az élőbeszéd stílusát adja, az olvasót „kis barátomnak” szólítja, mesélése gyakran anekdotázásba fordul. Ugyanakkor egymásra torlasztott történetei a maga szocializálódásának, jellemformálódásának krónikája, annak története, miként kovácsolta acélkeménységűre az élet a személyiségét. Élettörténete úgy kezdődött, hogy féléves korában szülei nevelő nagyszülőkhöz adták, mert a csecsemő zavarta őket orvosi kutatómunkájukban. A későbbi fiatalember sorsa sem lett könnyebb; mint piackutató először azt a feladatot kapta a húsipari vállalat vezetőjétől, hogy beszélje rá a boltok üzletvezetőit, rendeljenek nyers disznófejeket. A katonai szolgálattal sem volt több szerencséje, mert bár továbbtanuló, egyetemre fölvett fiú volt, tévedésből nem az előfelvételisek közé, hanem egy büntető alakulat színvonalú laktanyába került, ahol önérzetes viselkedése miatt csaknem több időt töltött fogdában, mint szabadlábon. Megnősült, aztán elvált, ennek következtében csaknem a hajléktalanság sorsára jutott, egy garázsban húzta meg magát. Újra megnősült, második felesége szakorvosi vizsgájára készült, ő maga második diplomája megszerzésére. Gyermekük nyolc hónapra halva született. Az élet azonban ment tovább, Ervin éjjel-nappal dolgozott, különmunkákat vállalt, a gyermektartási díj fizetése miatt mégis állandó pénzzavarral küszködtek. A szerző hihetetlen kitartással, akaraterővel minden akadályt igyekezett legyűrni, ám a perspektívátlanság minduntalan visszavetette; végül is ez a tudat „durvította el”. Mozgalmas élete keményre edzette, annyira, hogy most keserűen állapítja meg: „nincs már meg bennem látensen sem a szeretet gén, felváltotta a karakterré dermedt gyűlölet”. Szöllősy Ervin az 1970-es évektől szinte napjainkig szóló, sodró lendületű emlékezése sok társadalomlélektani, szociológiai és pszichológiai tanulságot mutat föl a maga pőre valóságában. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"