A veszprémi egyházmegye múltjából című sorozat, amely – ahogy a neve is világossá teszi – a nevezett egyházmegye történetét hivatott feldolgozni, valamint a vonatkozó forrásokat kritikai kiadásban sajtó alá rendezni, ezúttal hét egyházlátogatási jegyzőkönyvet adott közre a szám szerint immár negyvenharmadik kötetben. A veszprémi egyházmegye központja az oszmánok kiűzését követően a veszprémi Szent Mihály székesegyház volt, amely a mai napig betölti ezt a tisztséget. A püspök mellett az egyházmegye ügyeit az érett középkor óta a kanonokok testülete a székeskáptalan látta el, tanácsadói és ügyintézői szerepben vesznek benne részt az egyházmegye plébánosai. A jelen kötet mint forráskiadvány az egyházmegye hét kánoni vizsgálatát (1739, 1746, 1761, 1780, 1818, 1929, 1947) foglalja magában. Mivel a vizitációk során dokumentálták a székesegyház, a székeskáptalan, a szeminárium, a plébánia, a liturgia, a hitélet és minden egyházhoz tartozó intézmény helyzetét, a források hiánypótló módon tükrözik az adott korszak helyzetét, ekképpen egyháztörténeti szempontból meghatározó jellegűek.