Budapest-Kolozsvár „Zsurka Péter egy zseni volt. Tizenkét éven át tanultam nála, azóta sem találkoztam senkivel, aki olyan eredményesen, precízen és lelkesen tudna tanítani, mint ő…” (Csaba Péter) „Keveset beszélt, úgy tartotta, sok beszédnek sok az alja. De amikor mondott valamit, az maga volt a mélységes, feneketlen óceán.” (Selmeczi János) Zsurka Péter (1916 Budapest–1982 Kolozsvár) hegedűművész, legendás hegedűpedagógus, a kolozsvári hegedűiskolaként emlegetett szakmai műhely megteremtője. Életútja szinte egyenlő mértékben kapcsolódik két városhoz, Budapesthez és Kolozsvárhoz. Csodagyerekként kezdett tanulni a Zeneakadémián, az 1930-as években rendszeresen hangversenyezett Budapesten, önálló estje volt a Zeneakadémia nagytermében, számos élő fellépését sugározták a Magyar Rádió stúdiói, mindig remek sajtóvisszhanggal. 1941-ben Vaszy Viktor hívta Kolozsvárra, az újraszerveződött Nemzeti Színház zenekarába. Személyes okai lehettek, hogy számos művésztársától eltérően Zsurka 1945 után nem tért vissza Budapestre, maradt, zenekarokban játszott, szólistaként hangversenyezett. 1941 és 1958 között ő volt „a” hegedűs, neve megkerülhetetlennek tűnt a hangversenyrendezők számára. Aztán 43 évesen szélütés érte, bal karja lebénult, így kényszerűen elkezdődhetett életművének második, ma már látjuk, igen jelentékeny szelete, hegedűpedagógusi munkássága. Tanítványainak sikerei önmagukért beszélnek. Nemcsak Csaba Péterre és Ágoston Andrásra gondolunk, Zsurka-növendékek világszerte örvendenek nagy megbecsülésnek, világszerte, hiszen sajnálatosan éppen ezeket a generációkat kényszerítette a történelem szülőföldjük elhagyására. Bár úgy gondoljuk, hogy egy hiteles művészi életmű soha nem évül el, a kortársak, emlékezők lassan elfogynak, az emlékek elhalványodnak, a dokumentumokat eltűntetik a történelem hektikus fordulatai és az enyészet. Hisszük, hogy kutatásunk, monográfiánk a 24. órában született. Gyenge Enikő muzikológus a kolozsvári Dima Zeneakadémián végzett, szakdolgozatában egykori tanára, Márkos Albert (1914–1981) zeneszerzői életművét dolgozta fel. 1988-tól Magyarországon él, ott indult zenetörténészi, zeneírói karrierje. Tanulmányokat, zenekritikákat, interjúkat közölt a szaksajtóban, dolgozott a Hungaroton hanglemezcég zenetörténész-szerkesztőjeként, a Könemann Zeneműkiadó munkatársaként (Brahms összes zongoraművének gondozása), kottarekonstrukcióját követően világpremierként hangozhatott fel Michael Haydn lappangó Requiemje. Behatóan foglalkozott Lajtha László levelezésével és vonósnégyes-œuvre-jével, Sívó József hegedűművész különleges pályájával, a Gramofon – klasszikus és jazz folyóiratban állandó rovata van „Felix Austria” címen.