A Classica & Theoria név alatt futó sorozat ötödik kötetét a szerző, Agócs Péter a Kr. e. 5. században élt kardalköltő, Pindarosz munkásságának szentelte. A pindaroszi korpuszból a hatalmasokat és versenygyőzteseket dicsőítő kardalok, az epeinikionok maradtak fenn. Pindarosz kardalai, ahogy a terminus is sugallja, kórus által előadott (énekelt és táncolt) művek voltak. Sajátos helyzetük mégsem ebből adódik: a klasszika-filológiát meghatározó Pindarosz-hagyomány toposzai között találjuk azokat, amelyek Pindarosz homályos stílusára, nehezen érthető gondolatfutamaira vonatkoznak. Ezekre a nyolcvanas évektől kezdve frappáns választ tudott adni a kutatók újabb nemzedéke. Agócs Péter számára nem a kusza mitológiai történetek, sem az izgalmas, kiismerhetetlen metrikai képletek jelentik a legérdekesebb aspektusokat, sokkal inkább a szövegek kettős arculata, vagyis hogy tisztában vannak élő szóban, előadásként történő előadásmódjukkal, de emellett a továbbélésükre, az írott formában megvalósuló lejegyzésükre is reflektálnak. Kettős mediális helyzetet töltenek be. A szerző erre a különleges irodalmi és kulturális helyzetre, valamint a szövegekben előforduló – elsősorban az emlékezethez kapcsolódó – metapoétikus gesztusokra irányítja olvasói figyelmét. A bevezetés után éppen erről, vagyis a hagyományteremtésről, illetve a szövegek műfajiságáról olvashatunk, illetve az énekről mint előadásról és mint szövegről.