Víziók. Európa, demokrácia, technológia – nem kevés töprengés után adtam ezt a címet az itt következő tanulmánykötetnek. Mi az a fonal, amire az eltérő időpontokban és különböző helyeken megjelent szövegek fölfűzhetők? Ha a reménybeli olvasó felüti a tartalomjegyzéket, könnyen arra jut, hogy a népieknek és a digitális technikai civilizációnak az égegyadta világon semmi köze nincs egymáshoz. Ám ez nem így van – a történelemben mindig hosszú távon rajzolódnak ki a tartós mintázatok. A 20. századi magyar gondolkodók víziói Magyarországról, Európáról és a nagyvilágról ugyanúgy az embernek az adott korszakban fölmerülő cselekvési lehetőségeiről szólnak, mint a második rész írásai: mi a helyzet az emberi szabadsággal és autonómiával? Tud-e az ember változtatni a saját világán? Az lesz-e vajon cselekvésének eredménye, amit akart? Ezek a dilemmák különösen élesen vetődnek föl a hipermodern technológia korszakában, amelyben élnünk adatott. A technológiatörténész Hajnal István évtizedekkel ezelőtt föltett prófétai kérdése: el lehet-e hagyni a magunk készítette majomketrecet? Helytálló-e ez a pesszimista megközelítés: nem lehet, hogy a technológia éppen a szabadság soha nem látott lehetőségeit tárja fel az ember előtt?