A kötet címe arra az antropológiai tényre utal, hogy életünket valamiféle törvények irányítják, amelyeket soha nem ismerhetünk meg teljesen. Más szavakkal, ahogy Montaigne Esszéi 19. fejezetének címe mondja, „csak halálunk után ítélhetjük meg szerencsénket”. Avagy – József Attilával szólva –: „A lét dadog, / csak a törvény a tiszta beszéd”. Csakhogy a törvényt nem ismerjük. Ezt a csinos kis pardoxont fejezi ki a kötet címadó verse: „valamiféle törvények szerint / halálos néma ami eleven”. Ez a két sor azonban csak egy fatras tézisét adja. A fatras késő középkori francia versforma, amely egy kétsoros tézisből és egy kifejtésből áll. Ez utóbbi a tézis két sorát tartalmazza, és köztük kilenc további sort, amelyek a tézis jelentését gyökeresen – és többnyire viccesen – megváltoztatják. Ha jól sikerül, akkor a lehetséges jelentések elszabadulnak, és a lényegközpontú gondolkodás megroggyan.