Bertalan Péter kismonográfiája új források bevonásával rajzolja újra Kádár János és az MSZMP vidéki hatalomgyakorlásának történészi arcélét. Arra tesz kísérletet, hogy a centrum és a periféria viszonyrendszerét alapul véve a somogyi sajátosságokat rendre feltárja. Elemző forráshasználatából kiderül, hogy a korábban monolitikusnak gondolt pártállami szervezet megyénként eltérő stratégiákat érvényesítve biztosította a helyi nómenklatúra és a pártállami elit közti kapcsolatot, az 1956 utáni zökkenőmentes átmenetet. A szerző Kádár János somogyi látogatásait, valamint a fennmaradt és a dr. Andrássy Antal levéltáros gyűjtésének köszönhetően egységesen hozzáférhető kádári beszédeket elemzi. Kiderül, hogy a konszolidáció időszakában Kádár még kevésbé magabiztos, alapvető kérdésekbe is bevonja a helyi pártelitet. Beszédeit hozzájuk intézi, próbálja személyét elfogadtatni a helyi vezetőkkel, mivel bár a hatalom az ő kezében összpontosult, vidéken kevésbé volt ismert személye. A beszédek hangvétele érezhetően megváltozik: 1962 követően Kádár magabiztos vezetőként közli a nómenklatúra tagjaival, hogy milyen direktívákat követ aktuálisan a párt.