Ismeretes, hogy a Stonawski család három generációja költő: az old-Stonawskinak is nevezett nagyapa, József (1948), az apa, Tamás (1970) és az unoka, Benjamin (2006). Mindhármuknak jelent meg önálló kötete, ám e kötetek nyelvi lektora, Halmai Tamás azzal az ötlettel állt elő, hogy írjanak hárman egyetlen versfüzért, úgy, hogy annak minden darabja „hatkezes” alkotás legyen. Így született meg a Stonawski-versfüzérek, amely egy összefüggő, ám három szólamú mű. A 216 költeményt tartalmazó kötet folyamatosan szóló, de váltott hangú szövegkorpuszt tesz közzé; ez konkrétan azt jelenti, hogy egy-egy verset hárman írtak, egyikük elkezdte, ketten folytatták. E kaleidoszkópszerű szerkezet mellett is a versfüzér gondolatmenete egységes maradt. A folytonosság megőrzése miatt egy-egy versnél nincs föltüntetve, melyik részét ki írta; úgy különböztethetőek meg a szerzők, hogy az általuk írt sorokat a nyomda eltérő betűtípussal szedte (József: Merriweather, Tamás: Garamond, Benjamin: Helvetica Neue). Voltaképp három nemzedék három szólamban versel ugyanarról a témáról, egymás szövegét írják tovább, egymás gondolatait folytatják vagy egészítik ki más-más hangfekvésben. A legtöbb vers egy köznapi jelenségből, élethelyzetből, valóságrészletből indul ki: a reggeli mosogatásból (3.), abból, hogy vasárnap a szomszéd füvet nyír a kertjében (5.), hogy egy mosolygó arc jelenik meg a képernyőn (29.), hogy újesztendei fogadalmat tesznek (33.). A profán kiindulás azonban a többszólamú szöveg előre haladtával rendre absztrahálódik, jelentéstöbblettel telítődik. Például a 34. költemény (Borítékol az ősz) az üres postaláda képével indul, legföljebb, ha reklámújság található benne. Aztán megszólal a remény, egyszer talán jön egy fontos levél; végül a színes lapokkal teli postaláda képe elvonódik: a sokféle szín az ősz szimbóluma lesz. Vagy a 45. vers (Szemen szedettek) a nyitóképében a két vonatülés közti keskeny rést jeleníti meg, aztán a tekintet tovább halad, az ablakban látható tájra irányul, amely nem más, mint Szolnok peremvidéke; a harmadik szólam pedig elvonatkoztat, és arról szól, hogy a szerelvény összes ablaka mögött más-más élet suttog más-más történetet. A Stonawski-versfüzérek tehát egy háromszólamú verskorpusz, amelynek darabjai egyaránt olvashatók önálló költeményekként, és az együttes gondolkodás, a kollektív alkotómunka eredményeként létrejött műegészeként. Végül is a költői vállalkozás értelmére a 146. darab (Kulcsok és titkok) világít rá: „Fogas kérdésekre / csavaros a válasz: / így értem meg / a világ ballépéseit”. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"