Vállaltan önéletrajzi ihletésű regénnyel jelentkezik a 90. Ünnepi Könyvhét alkalmából Szecsődi Tamás Leó, aki tizenöt éven keresztül (1988-tól 2003-ig) volt tagja a ferences szerzetesrendnek, majd miután kilépett, pedagógus és író-költő lett. Története főhőse négy, hozzá korban és más tekintetben is hasonló fiatalember, akik elhatározzák, hogy szerzetesi pályára lépnek. 1988-ban járunk, a rendszerváltás küszöbén. A narrátor, Faludi Csaba a filippiánus középiskolát elvégezve, alig tizenkilenc évesen juta arra a döntésre, hogy - elhagyva addigi barátnőjét, Rékát - Istennek ajánlja az életét. Vele tart az iskolatársa, Talpas Zoltán is, még egy fiú, Réthy Ervin és a román Vasile Neagra. A kolostorba érkezve rögtön megkapják a cellájukat, s hamarosan gondjaiba veszi őket Sirák magiszter, akinek karizmatikus személye, mély és megingathatatlan hite, óriási műveltsége, érett szeretete formálja, neveli a novíciusokat, akik immár új nevet, se ezzel új identitást, életet, sorsot is kaptak: ők többé nem Csaba, Zoli, Ervin és Vasile, hanem Csanád, Márk, Erasmus és Nathan testvérek, Isten szolgái. Mindazonáltal - ahogy Jézus is tanította - a "császárnak meg kell adni, ami a császáré", ezért a novíciusok eleget tesznek az akkor még kötelező katonai szolgálatnak is, amely mindannyiukat más-más módon teszi próbára, hogy utána már más minőségben élhessék meg egyre felnőttebbé váló hitüket... A történetben bepillantást kapunk a katolikus egyház, a szerzetesi élet "kulisszái" mögé; ez érdekes eleme a könyvnek, de a lényeg nem ez, hanem a lélek- és személyiségfejlődés, az egyéni történetek, a vallás és keresztény hit megélési formái, a magával ragadó jellemrajzok. Szecsődi Tamás Leó könyve széles körben ajánlható, olvasmányos és tanulságos munka. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"