Négy év elteltével jelentkezik új kötettel Tatár Sándor, József Attila-díjas költő, aki egyrészt válogatást közöl régebbi versei közül szemezgetve, másrészt az utolsó részben megoszt tizenhat, eddig nem publikált, új költeményt. Verseskönyve mindösszesen két és félszáz oldalnyi költeményt foglal magában, melyeket két nagyobb ciklusba rendezett a költő: "régebbiek" és "újabbak"; az előbbi belül még nyolc tematikus fejezet kapott helyet (Startpisztoly hangtompítóval; Tovább; Magán(y)játék; Égésföld; Requiem; Miszcell(áne)a; P(rot)okol(l); Lépenragadva). A versek nagy része most is az elmúlás fenyegető rémével, az apai szereppel, a megváltozott élettel, hanyatló férfiassággal foglalkozik Tatár finom lírai nyelvén, egyensúlyozva a lemondó, beletörődő hangnem és az önirónia határmezsgyéjén, mindig csak annyi iróniát adagolva verseihez, hogy ez a játékos kikacsintás ne vonja kétségbe, ne függessze fel a korábbi állítások igazságtartalmát, emocionális komolyságát.