A könyv első versét így végzi Tatár Sándor: „használhatónak csak egyre vélt az Isten – nekem kell énekelni.” Harmincöt éve ezzel a verssel indította az első kötetét is. Egy muszáj-Orfeusz? Az a cím, hogy TORZÓ ÉS MEGVALÓSULÁS, akadályokat sejtet, ráadásul a hosszú Ó fölágaskodik, mintha a régi költők áhítatos Ó-it torzítaná ijesztővé. De ami akadály, az alkalom is: ugorni. A szavak atlétájaként vagy épp bohócilag, máskor a lendületet nyugalmasabb lebegésre váltva. Gazdagodást csikarva a zuhanásból is. Az elmúlás kezdettől vezérszólam, anyja halála után nagy versciklussá nő a gyász. A legnagyobb megpróbáltatás, mert az Én alapjait rengeti: a depresszió. A vers egyszerre orvosság és teljesítmény. E gyűjteményes kötet: kompozíció. Nem időrendben sorjázza, hanem új egységgé szervezi az eddigi életművet. Várady Szabolcs