A fiatal operaénekesnő, Vivien Shotwell egyik első vizsgadarabja az Idomeneo-ból a Non temer, amato bene című búcsúária volt, amelyet Mozart a fiatal és gyönyörű, olasz származású angol szopránnak, Anna Storacénak (1765-1817) írt, a bemutatón pedig Mozart maga játszotta a zongoraszólót (korábban a Figaro házassága női főszerepe is neki íródott, és ő énekelte Susannát a bécsi premieren). Bár nincs rá bizonyíték, de minden valószínűség szerint szerelmesek voltak egymásba, pont akkor, amikor Mozart kapcsolata időlegesen megromlott feleségével, és Anna is egyre inkább látta, hogy mennyire boldogtalan a házassága az őt gyakran bántalmazó John Abraham Fisher hegedűművésszel. Shotwell már akkor eldöntötte, utánajár a témának, és megírja kettejük kapcsolatának történetét. A regény Londonban kezdődik: a fiatal tehetség az elismert kasztrált énekestől, Venanzio Rauzzinitől vesz énekleckéket. Megismerhetjük azt, hogy bátyja, Stephen kíséretében hogyan utazik Nápolyba, majd fellépéseit Itália-szerte, az 1770-es évek végén, ottani sikereit, és hogy miként megy Bécsbe, hogy ott II. József újonnan felállított operaszínpadán lépjen fel. Itt ismerkedik meg Mozarttal, akivel a történet szerint egymásba szeretnek. Elsősorban kapcsolatukat ábrázolja a regény, kitérve azokra a drámai hónapokra is, amikor 1785 nyarán, egy előadás közben egy időre elment a hangja Annának, és bár nagyjából felgyógyult, de soha nem tért vissza teljes szépségében. A mű 1787-ig tart: akkor jött el Anna Bécsből, és Mozart a jótékonysági búcsúkoncertre írta a már említett áriát, melyet a szakma is egy szoprán énekes és egy zongoraszóló duettjének szokott nevezni (kezdő sora magyarra fordítva: "Ne félj, drága szerelmem, a szívem örökké a tied marad"). "www.kello.hu © minden jog fenntartva"