Rózsa Sándor az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Történelemtudományi Intézetének adjunktusa, kutatási területe az újkor környezettörténete. A kötetben behatóan vizsgálja meg a Nagykunság ártéri gazdálkodását a 18. század elejétől a 19. század közepéig. A területet fokozottan érintették a Tisza árvizei, így itt egy, az ökológiai adottságokhoz alkalmazkodó, összetett gazdálkodási rendszer alakult ki. A Nagykun kerület sajátos közigazgatási rendszerének köszönhetően kedvező mennyiségű forrás maradt fenn ebből az időszakból, ami új¬szerű, kvantitatív értékelést tett lehetővé. Ennek során a szerző olyan korszerű eszközöket alkalmaz, mint például a tér¬informatika. Eredményeit igyekszik összevetni a téma eddigi szakirodalmával, s új olvasatba helyezi a terület történetének olyan jellegzetes epizódjait, mint a Mirhó-gát építése. Elsőd¬leges célja az ártéri gazdálkodás komplex értékelése, ide tartozik többek között a népességeltartó és az árutermelő képesség. Ennek kontextusában válaszolható meg a vízgazdálkodás történetének talán legfontosabb kérdése: kényszer vagy lehetőség volt-e a Kárpát-medence egyik legnagyobb hatással járó antropogén tájátalakítása, a 19. századi Tisza-szabályozás.