Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
Teljes leírás
A szerző, akit elsősorban ismeretterjesztő művei okán ismerhettek meg az olvasók, most egy három kötetesre tervezett fantasy trilógia első kötetével jelentkezik. A Hetedíziglen, a Féregszív trilógia első darabja, amelynek ajánlásában felhívja a figyelmet a szerző arra a tényre, hogy a regényében szereplő alakok, valamennyien a képzelet szülöttei. A történet szerint, az űrlények megjelenése néhány év alatt átalakította a földi életet. Valóságos "aranykor" köszöntött a föld lakóira, ám az idő előrehaladtával az is kiderült, hogy a földönkívüliek között akadtak gonosz lények is, akik itt járva az aljasság, mohóság és kapzsiság konkolyát hintették el. Így aztán a főhősnek, a húszesztendős férfinak, Kevinnek a feladata többek között az, hogy megtalálja az értelem korának kivirágzását akadályozó gonosz űrlényeket. A férfit megfosztották barátaitól, szerelmétől, és a reá nehezedő lelki terhek mellett meg kell tanulnia életben maradni a Föld szabadságáért vívott küzdelemben. Fejvadászok, és vérbosszúért lihegő, felfegyverzett harcosok vadásznak rá, akik folyamatos menekülésre kényszerítik, miközben azt is éreznie kell, hogy valójában egy hatalmas játszma részese, akit megfigyelnek és bábként mozgatják a sakktáblán. Eközben a galaxisban is hatalmi harcok tombolnak, és hatásuk alól földön élők sem mentesülhetnek. Kegyetlen világ ez, amely a gyengéket maga alá temeti, ám a történet szereplői mindent megpróbálnak, hogy ne a vesztesek oldalára kerüljenek... Izgalmas, a maga nemében irodalmi értékeket is felmutató regény elsősorban a fantasy műfaját kedvelőknek ajánlható."www.kello.hu © minden jog fenntartva"
Varga Csaba Béla (1966-)

Hetedíziglen

Aktuális online ár
1 396 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Varga Csaba Béla (1966-)
ISBN
9786155314926
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
2013
Méret
20 cm
Kiadó
Delta Vision
Cikkszám
3000230375
Alcím
Féregszív sorozat 1. kötet

Darabszám