Az Osiris Kiadó gondozásában megjelenő Nemzet és Emlékezet sorozat záró kötete a magyarság kulturális és nemzeti emlékezete számára kiemelt jelentőséggel bíró Erdélyi Fejedelemséget állította a középpontba. A korábbi részekhez hasonló módon megjelenő, vaskos, igényes, reprezentatív jelleggel összeállított gyűjteményes kötet méltó módon emlékezik meg a majd másfél évszázadig fennálló fejedelemségről, melynek a magyar kultúra és államiság túlélése szempontjából elsődleges szerep jutott a Habsburg Monarchia és az Oszmán Birodalom közé ékelődött magyarság történetében. A fejedelemség azóta legendák világának homályába veszett, melyet az irodalmi feldolgozások, egymásra épülő hagyományok alakítottak ki generációk alatt. Az Erdélyi Fejedelemség egy zaklatott történelmi korszak szülte kényszerből jött létre végül. Deklaráltan a speyeri szerződés mondta ki fennállását, melyet 1570. augusztus 16-án János Zsigmond és Miksa magyar király írt alá. Eszerint II. János, vagyis János Zsigmond Erdély és a Partium princepse lett, és rögzítette, hogy Erdély a Magyar Korona elidegeníthetetlen része marad. Megszűnte pedig az 1711-es szatmári békéhez, s így a II. Rákóczi Ferenc vezette mozgalom és szabadságharc vereségéhez köthető. A bevezetést követően a kötet a következő tematikus egységek szerint épül fel. Elsőként a források szemelvénygyűjteményét olvashatjuk. A korabeli visszaemlékezők és történetírók, mint Bethlen Farkas, Arató István vagy Szamosközy István első kézből ismerték meg az eseményeket, műveik – kellő forráskritikával – ma sem nélkülözhetőek.