Szórakoztató, ugyanakkor megrendítően tanulságos Toronyi Attila regénye, amely egyetlen nap (a 2021-es Valentin-nap), illetve hetven év történéseit meséli el. Lehet rajta sírni – és önfeledten nevetni. A két főszereplő családi háttere igencsak különböző. Ám mind az ötéves Marinak, mind a vele szemben lakó, szintén ötéves Pistinek biztonságos létalapot nyújt a budapesti Óhegy, s ez a terep évtizedeken át egymáshoz kapcsolja őket. Az államosításkor Pisti nagyapjától, aki a háború előtt építési vállalkozó volt, elvették a házát, ezért ez a család nem kedveli a komcsikat. Mari apja, Halmos elvtárs viszont a munkásmozgalom illegális harcosából a Textilművek igazgatója lett, de egy hajnalon a fekete autó elvitte őt Márianosztrára… Mialatt az Új világ építésének láza dübörög, Mari és Pista felnő. Szerelmeik és életük izgalmas fordulatai bármelyik fiatal drámája lehetne, amit az olvasó empátiával, saját élmenyeinek felidézésével olvashat; aztán örülhet, hogy azok ketten végre egymáséi lesznek. Közben kíváncsian izguljuk végig a beszervezett fiatal nő küzdelmeit, és sokként éljük meg az apa nélküli kisgyerek, Ferike tragikus balesetét, ami Pista életébe is drámai fordulatot hoz. Lelkiismeret-furdalása tudatzavaros elmeállapothoz vezet. Gyógyszerekkel általában tünetmentesek a napjai, máskor különös fantáziavilágban él, s ebbe bevonja Marit is, aki lojális feleségként támogatja Pistát, és igyekszik egyeztetni társa sztorizgatásainak szereplőivel a házasságukat megelőző eseményeket. Azon van, hogy kinyomozza az igazságot, s lám kiderül, hogy a hamisnak tűnő történetek némelyike nagyon is valóságos. A regény elsősorban azzal a párhuzamosan csöpögtetett elbeszélés-folyammal nyűgöz le, amelyben Mari és Pista a csaknem ötvenéves házasságukat, idős létüket megélik. A nő az agyvérzés utóhatásával, a férfi a demenciával küzd, de jut energiájuk arra is, hogy gyámolítsák, ugrassák, megnevettessék egymást, miközben felidézik a közös emlékeket. Több tíz éven át egymás mellett élve… A mai kor fiataljainak ez maga az elérhetetlen utópia, még akkor is, ha a házastársi marakodások némi disztópikus zamatot adnak hozzá... A hetvenéves Pista nekifog és végigolvassa Dante Alighieri 800 oldalas Isteni színjátékát. Igaz, három éve megy rá, de amikor befejezi, rájön, hogy hátralévő éveikben Mari és ő boldogan élhetnek, mert már-már beléptek Dante kristályegébe. Azaz csak majdnem, mert az újabb dráma megingatja a hitét… A Dante az Óhegyen lényege és pozitív varázsa mindenekelőtt abban rejlik, ahogyan bemutatja a házastársi szeretetet és türelmet.