Szilvási Zoltán költészete két pilléren nyugszik: a költői lélek rendkívüli érzékenységén és a költői kifejezőképesség kidolgozottságán. Mintha a szépre és jóra vágyó lélek minden versben újra és újra rátalálna a szépre és a jóra, és e fölismerést fogalmazza meg a rezonáló lélek finom rezdületeinek rögzítésével. Mindeme élményeit áthatja az istenhit emelkedettsége, a transzcendencia áhítata és absztrakciója. Szinte ars poetica-szerűen fogalmazza meg a "végtelen-szép partok" nyugalmas szemlélésének örömét, a látvány kiváltotta magas rendű derű érzését (Hegyként). Emelkedettség, áhítat, a szárnyaló lélek derűje jellemzi vallásos verseit, amelyek egyáltalán nem kegyes olvasmányok, hanem a teremtett világ nagyszerűségének érzékletes megjelenítései (Mária; Karácsony a nyárban; Akvarell; Várakozva). Verseiben elválaszthatatlanul és szinte panteista módon van jelen a természet szépsége, a lélek emelkedettsége és a hit fenséges ereje (Őszelőn; Reggel szeptember végén; Délelőtt október elején). A költő megragad egy elbűvölő látványt, egy emelkedett pillanatot, és ebben a mikrovilágban mutatja föl az örökkévalóságot, a mindenséget, a lét univerzális dimenzióját, végső soron a teremtés és a Teremtő dicsőségét: "Ringnak az almák megannyi ágon, / amit az isten tilalma óvott. / Ölünkbe hullott belőlük három, / gyógyítva bajt, elűzve gondot" (Vallomás hozzád). Bár a versek érzelmileg fölhangoltak, sosem túláradóak vagy rajongóak, Szilvási Zoltán pontosan ismeri az érzelmekkel való kiszámított bánásmódot: "Reggel napfény bujkál a fák közt. / Enyhe a tél, és bársony a fény is. / Csillagok jártak éjjel az égen, / s csordul a napfény, miként a méz is" (Reggeli köszöntés). A teremtett világ szépségeit mélyen átélő költő lelkesült hangon dicséri az Urat, de mindig ismétlésektől és túlzásoktól mentesen. Eredeti módon jeleníti meg a maga derűs világ- és életszemléletét, és ezekhez mindig megtalálja az adekvátan kifinomult ábrázolásmódot, a képszerű és fölidéző hatású versbeszédet, a természetet és a transzcendenciát leképezni képes stílust, a dalforma egy kifinomult válfaját. A kötet utolsó részébe került a mintegy 60 oldal terjedelmű Bölcsességek, vigaszok, örömök című fejezet, amely kisesszék sorozata. Ebben a szerző a lélekről, a békéről, a vágyról, a szépről, a szeretetről, az igazságról, illetve a gonoszról, a magányról, a szomorúságról, a fájdalomról vallott gondolatait osztja meg olvasóival. A kötet korántsem csak a vallásos költészet olvasói számára nyújthat fölemelő élményt. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"