Rácz Balázs Viktor hiánypótló monográfiájával azt a célt tűzte ki maga elé, hogy két diszciplína, a történettudomány és a jogtörténet módszertanának összebékítésével a kora újkori Erdélyi Fejedelemség meghatározó jogintézményét, a zálogjogot fogja új megvilágításba helyezni. Az előszót követően ezt tisztázza részletekbe menően (Tudományterületek határán). A monográfia magán viseli ezt az interdiszciplináris többletet, amely kiemeli a kortárs történet- és jogtudományi értekezések sorából. A fiatal kutatónak köszönhetően egy igen kiterjedt alapkutatás után alkothatnak a témával később is foglalkozó történészek és jogtörténészek átfogó és komplex képet a tárgyalt korszakról. A zálogjog, a birtokok elzálogosítása ugyanis, tudjuk meg Rácz előszavából, a korszakban olyan általánosnak számított, hogy nehezen találni olyan családot, ahol nem éltek ennek a lehetőségével. A zálogba adás volt ugyanis az egyik bevett módja annak, hogy az egyén, egy adott intézmény (például céhek vagy egyházak) vagy más önálló jogi személy (például városok vagy maga az uralkodó) hirtelen nagyobb mennyiségű készpénzhez jusson. A motivációk eltérő volta és volumene ebben az esetben irreleváns, a megoldás minden esetben a zálogba adásban volt keresendő, amelyre gyakran még a végrendeletekben is kitérnek.