Az elismert grafikus, Magén István Apokrif címmel jelentette meg legújabb irodalmi alkotását: a neoavantgárd, formabontó, kísérletező képi világ mellett prózai törekvései is hasonló „képet” mutatnak. A szövegfolyam maga a vég nélküli kavargás, egy kanonizálatlan, s ebből kifolyólag lezáratlan szövegegyüttes, ami mégis magán viseli a szentség lemoshatatlan pecsétjét. A kanonizált szövegek ismérve, hogy azokból elvenni vagy azokhoz hozzáadni egy betűt sem lehet, mivel azzal az isteni magát sérti meg az ember, ezzel szemben Magén szövege úgy tudja magába sűríteni az istenit, hogy közben teret enged az emberinek, s az emberin keresztül az ördöginek is. Féktelen örvénylés, magamagát nemző szöveg, mintha a teremtés nem állt volna le, az istennemzedékek, a világot körülfolyó Ókeánosz nem állt volna le az ősnemzéssel, minden reprodukál mindent, minden belefolyik a másikba, nincsenek határok, nincs elkülöníthető személyiség, fogalmilag megragadható és leírható világ.