Molnár Antal egyháztörténész értekezésének egyik fontos érdeme, hogy szakít a román és a magyar történetírás nemzetpolitikai indíttatású beidegződéseivel, és visszahelyezi a moldvai katolikus egyház történetét abba a kora újkori kontextusba, amelyben e korszak egyháztörténete hitelesen értelmezhető – méltatja e mű jelentőségét az előszóban Erdő Péter bíboros, prímás érsek. A túlnyomóan ortodox lakosságú moldvai vajdaság a 17. században az Oszmán Birodalom része volt, igy a helyi katolikus egyház – a Balkán több térségéhez hasonlóan – több felekezeti kultúra metszéspontján helyezkedett el. Erről a térségről és korszakról viszonylag kevésszámú forrás maradt fönn, ezért különösképp nagy jelentőségű, hogy a szerző egy hagyatékban rábukkant a moldvai katolikus egyház 17. századi történetének ma ismert legfontosabb dokumentumára, az 1642. évi kutnári (ma Cotnari) zsinat – pontosabban papi gyűlés – jegyzőkönyveinek másolatára, és később rátalált a határozatokat tartalmazó Speculum Ordinis című, elveszettnek hitt kéziratra.