Vissza
0 Kosár
Nincs termék a bevásárlókosárban.
Keresés
Filters
Preferenciák
25%
Teljes leírás
A pszichológus, John M. Gottmant majd két évtizedes terapikus tapasztalatai segítették hozzá, hogy szerzőtársával, Nan Silverrel együtt feltárja a sikeres házasság "hét alapelvét". Egyre gyakoribb - Amerikában és Magyarországon egyaránt -, hogy a házasságok válással végződnek. A szerzők ezen a helyzeten szeretnének változtatni gyakorlati feladatokat is tartalmazó kötetükkel. A munka elején arról ír Gottman, hogy tapasztalatai szerint mi teszi boldoggá a házasságot, majd a válás előrejelzésének hat jelét mutatja be. Ez után tér rá a hét alapelv részletes feltárására, mindig konkrét gyakorlati feladatokat fogalmazva azok számára, akik megváltoztatni, vagy megelőzni akarják házasságuk megromlását. Mindenekelőtt, első alapelvként meg kell ismernünk saját érzéseinket, ezt "szerelemtérkép" elkészítésével érhetjük el. A továbbiakban az együttélés technikáit ismerhetjük meg A két utolsó alapelv betartása a vágyálmoktól szabadít meg (Az elakadás legyőzése), illetve tudatosításuk hozzásegít ahhoz, hogyan találjuk meg közösen a házasságunk értelmét. A tizenhat év elteltével most új fordításban megjelenő kötet ajánlható minden felnőtt olvasónak. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"

A jól működő házasság 7 alapelve

Gottman, John Mordechai (1942-);Silver, Nan

Borító ár
3 990 Ft
Aktuális online ár
2 993 Ft
Termék részletes adatai
Szerző
Gottman, John Mordechai (1942-);Silver, Nan
ISBN
9786155281419
Egyéb szerzőség
Török Péter (ford.)
Nyelv
magyar
Megjelenés éve
cop. 2016
Egyéb információk
20 cm
Kiadó
Kulcslyuk K.
Cikkszám
3001022265
Alcím
gyakorlati útmutató az USA első számú párkapcsolati szakértőjétől

Darabszám