Fellinger Károly új gyerekverskötete már címével várakozást ébreszt, tréfát előlegez, leleményt mutat és varázslatot ígér. Míg előző művében a költő a „svéd típusú gyerekversek” hagyományát hangolta saját nyelvére, most – akárha Weöres Sándor vagy Tamkó Sirató Károly rigmusait toldaná meg friss huncutságokkal – a ritmikus, mondókás, dalos versbeszéd játékos energiáit hasznosítja. Egyszerre cukrászati receptgyűjtemény és földrajzi olvasókönyv ez a három ciklus alkotta könyvecske, ugyanakkor mindent a szeretet idilljével takar, és mesei légkörrel von be. Miközben település- és tájegységneveket ajánl emlékezetünkbe, a nagymama készítette kalácsok-sütemények illatát is orrunkig hessenti. Vidéki, falusi életképekbe gyerekeket, állatokat, mesehősöket rajzol, de ünnepkörök szakrális vonzásában is részesít, és nem fázik nagyobb léptéktől sem: „Kering a Föld / Napja körül, / az áldóját, // kerülgeti, / mint macska a / forró kását” (Helyezkedő). Szójátékos könnyedsége ismeretterjesztő elhivatottsággal párosul ezúttal is. Egyszer a humor hanghordozásával bűvöl el: „Rigójancsit / ettem Budán, / mégsem vagyok / emberevő” (Rigójancsi); másszor komolyabb kérdéseket és közlendőket köt lelkünkre: „mi van a sors / túloldalán” (Tükröm, tükröm) – „Kis szívem remegése / vitorlát bont ma hozzád, / madárcsönd bölcsője vagy, / fészeknyi haza, honvágy” (Kis szívem remegése). „Mézeskalács / házikóban / jó emberek élnek” (Mézeskalács), igen. Épp, mint a Fellinger-versekben. Úgy mondanám: e lírai futamokat a jókedvű emberség csillagokkal rokon fénye világítja át.