Bíró József költő és performer a mai magyar neoavantgárd egyik meghatározó alkotója, aki az 1970-es évek óta nagy visszhangot keltő performanszaival, akusztikus verseivel van jelen a honi multimédiás költészetben. Ünnepi Könyhétre kiadott kötete 36 számozott verset tartalmaz, amelyek annyiban a figuratív versek felé mutatnak, hogy alakjukat tekintve egyformák: valamennyi számozott darab 7 soros, az első két sor egyforma hosszúságú, utána rövidebb, de még mindig egyforma hosszúságú sorok következnek, a következő kettő már egymáshoz képest is rövidülő, az utolsó, a hetedik sor pedig minden esetben ugyanaz az egy szó: „ha” (kövér betűvel szedve). A szerző e 36 egyforma alakzatban mondja el azt a szövegszekvenciát, amely egyszerű, referenciális olvasással nehezen értelmezhető, hiszen egymással alig összefüggő szintagmákról, szófordulatokból, szöveg-fragmentumokból állnak. Megfejtésre váró, mélyebb üzenetet hordoznak e darabok, éspedig az élhető életről, annak sok-sok választási lehetőségéről. A látszólag összefüggéstelen fordulatok, idiómák, félmondatok a maguk sajátos logikája vagy algoritmusa szerint a mélység és magasság között föl és le ingázó, vagy épp lebegő élet kulcsfogalmaira mutatnak rá: „első alkalommal kell menni csak pár napra / ugyanakkor van valami, amit pedig mutat / véletlenül sem látszik úgy hiszen / lehetőleg egyébként sajátos okból / ami miatt vajúdik / hiába afféle / ha” (29.). Minden szövegből érzékelhető a vagylagosság, a relativizálás, a feltételes mód. Ezt erősíti meg az a tény, hogy valamennyi szövegegység a „ha” szóra végződik. Mintha a költő e szóismétléssel azt nyomatékosítaná, hogy a lét egésze csak feltételes módban létezik, csak így írható le. Bíró József folyton arról beszél, hogy a létezésben mi látható és mi nem, mik a lényeges dolgok és az elhanyagolható részletek (15.), miképp lehet az életben „szabadlábon” maradni, és miképp kínál az élet választási lehetőséget a tétova embernek (17.). Beszél arról, mit lehet komolyan venni és mit nem érdemes (19.), mitől függ, hogy valami kedvtelés vagy muszáj (21.), miért felhőzik be az életet a ködök és az álmok (23.), hogyan válik el az éjszaka és a nappal (25.). Vagyis Bíró József e szövegszekvenciában az élet kínálkozó vagy rejtve maradó lehetőségeit villantja föl, rámutatva a választás örökös kényszerére, a „valami más” folytonos fölismerésére. Ilyen módon viszi egymáshoz közel az egzisztencialista életérzést és a neoavantgárd formavilágot. A Valami más olyan olvasóknak szól, akik nem a hagyományos szövegértelmezés szándékával közelednek a műhöz, hanem alternatív olvasási módokban is járatosak, illetve vonzódnak a kissé rébuszos irodalmi szövegekhez. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"