Az ismert performansz-előadónak, akusztikus és vizuális versek szerzőjének visszatérő témája, egyik legfőbb gondolata, hogy a világon semmi nem egyértelmű, hogy a világ minden jelensége relatív, többértelmű – erre volt jó példa Alighanem (2017) című kötete is, és lényegében ugyanez a fölismerés jelenik meg a Keserédesben, amely már címével utal arra, hogy ugyanaz a dolog több, egymásnak olykor ellentmondó minőséget hordozhat. A vezérmotívum azonosságán túl ez a kötet annyiban újdonságot jelent, hogy ebben kitüntetett szerepet kapnak a vizuális, képszerű elemek, a hagyományos poétikai eszközök közül pedig az achrosztikon, amikor a versszövegben vastaggal szedett betűk összeolvasva értelmes szót, szintagmát adnak össze. A neoavantgárd vagy dadaista hagyományok szerint megszerkesztett szövegelemek, konstrukciók ugyan ebben a kötetben is föltűnnek (Garden party; Land art; Ma; Rend; Vrss; Mert – 1., 2., 3.), ám a létezés töredékességének, a világ részekre hullottságának figurálisan megrajzolt, tipográfiai eszközökkel érzékeltetett rögzítései után Bíró József olyan szövegkorpuszokat is közread, amelyek tartalmilag egyetlen szó ismétléséből épülnek föl, de ennél fontosabb, hogy a szöveg alakja mértani formát ad ki, négyzetet (Suprematist poem -1) vagy kereszt alakot (Suprematist poem – 2). Ezek után következnek azok az ugyancsak vizuális hatást keltő szövegek, amelyekben az achrosztikoné a főszerep. A Vers -- (1) című, egyszavas sorokból álló darab kiemelt betűi azt adják össze: „SÜT A NAP”; a Vers – (2) azt, hogy „ESIK AZ ESŐ”; a Vers – (3) pedig azt: „ÖRDÖG VERI A FELESÉGÉT” E versfüzér olvastán ismét megfigyelhető, hogy a költő a relativitásról beszél, hiszen létezik a zuhogó eső, létezik napsütés, de létezik a kettő együttese is, amikor egyszerre süt a Nap és csapkod a zápor. A 25 szóval című függőleges szöveg kiemelt betűi az ábécét adják össze; míg a Szóval 25 ugyanazt, csak visszafelé olvasva. Mintha minden szövege, minden konstrukciója azt sugallaná: nincs egyértelmű, kizárólagos dolog a világon, mindennek van színe és fonákja, fényes és árnyékos oldala, és gyakran az ellentétek vegyülnek is, keveredésük pedig új minőséget hoz létre. Bíró József, miközben a világ minden jelenségének relativitásáról beszél, aközben tipográfiai eszközeivel nyomatékosít, azaz egyértelműsít, tehát – kimondva, kimondatlanul – azt érezteti: a saját állításának a cáfolata is igaz. Így végül is minden tapasztalat a vizsgálódó ember fölkészültségétől, szándékától, nézőpontjától függ, a költő legföljebb szempontokat adhat e kutakodáshoz. A világ viszonylagos, a nézőpont is az, az értelmező szándékú ember mégis törekszik a lényegi vonások fölfedésére (Nevenincs; (!)). A kötet elsősorban a vizuális, kísérleti költészet, a formabontó versalkotás, a neoavantgárd irodalom iránt érdeklődők figyelmére számíthat. "www.kello.hu © minden jog fenntartva"